Pityókaszezonban Székelyföldön |
Kurdi Judit |
2011.09.12. 21:02 |
Eredeti terveinktől eltérően csak szerdán, azaz szeptember 14-én tudtunk útnak indulni Erdélybe a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak gyűjtött adományokkal. Amikor Apátfalvára érkeztünk, kedves ismerősünk Vargáné Icu nevetve állapította meg: mi egyre nagyobb autóval megyünk, amin viszont egyre kevesebb hely van, ahova még az általuk gyűjtött adományokat felpakolhatnánk.
Este érkeztünk meg Dévára és a korai sötétség miatt csak másnap reggel pakoltuk ki az oda szánt adományokat, illetve a sződligeti nyári táborból ismert gyerekeknek küldött ajándékokat.
Utunkat Székelyföld felé vettük: csütörtökön este érkeztünk Gyergyószentmiklósra, Pénteken délután Csíksomlyóra, este Tusnádfürdőre. Szombaton benéztünk Oroszhegyre, és hazafelé - annak ellenére, hogy csak éjjel 11 után értünk oda - megálltunk Székelyhídon.
Az alapítvány minden otthonában szeretettel fogadtak bennünket és azt üzenik általunk mindazoknak, akik hozzájárultak akár az új otthonok beindulásához, akár a már meglévők működésének fenntartásához, hogy az Isten fizesse meg jóságukat!
Az adományok célba juttatásáról meséljen képes beszámolónk.
|
|
Rádióriport Déván |
|
2011.09.11. 17:31 |
Dévai tartózkodásunk idején a Temesvári Rádió munkatársai riportot készítettek a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál, melyet a MR1-Kossuth Rádió szeptember 10.-i Határok Nélkül c. műsorában leadott. A riportban Böjte Csaba testvért követően megszólal a sződligeti táborból a közreműködők számára jól ismert Sanyika, illetve Gábornak is lehetősége nyílt a sződligeti táborról, jótékonysági koncertről és a támogatók, adományozók munkájáról beszámolni.
A riport meghallgatható a Magyar Rádió Hangtárában, elérhető az alábbi linkre kattintva: http://www.hangtar.radio.hu/kossuth#!#2011-09-10
A megnyíló oldalon a "Műsorok 2011. szeptember 10-én" listában a 05.30 órakor kezdődő "Határok nélkül" c. műsor kezdési időpontjára kattintva lehet lejátszani a felvételt.
|
|
Székelyföldre gyűjtünk adományokat |
|
2011.08.30. 22:18 |
Két új bentlakásos gyermekotthon nyílik Erdélyben, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány működtetésében. Gyergyószentmiklóson és Kászonban is 25 gyermekkel indul az új tanév, szeptember 12-én. A tervek szerint mindkét intézmény végleges állapotában 50-60 fő befogadására lesz alkalmas, de az épületeknek most még csak egyik része készült el. A szükség igen nagy, ezt jelzi az is, hogy a kezdő létszám már a nyáron betelt, a fiatal intézményvezetők hatalmas lelkesedéssel, elszántsággal, elhivatottsággal és ami talán még ezeknél is fontosabb: óriási hittel készülnek a nyitásra. Némi nehézséget jelent azonban, hogy az alap bútorzaton (szekrények és ágyak) kívül szinte semmi sincs az épületekben.
|
|
A gyergyószentmiklósi otthont gazdagítja a Sződligeten gyűjtött pénzadomány |
|
2011.08.29. 22:06 |
Böjte Csaba testvért múlt héten tájékoztattunk a sződligeti gyűjtés eredményéről, az 559.275,- Ft adományt a most induló gyergyószentmiklósi otthonba még hiányzó eszközök, felszerelések megvásárlására ajánlottuk fel. Csaba testvér késedelem nélkül reagált levelünkre, kifejezve örömét és helyeselve az általunk megjelölt célt. „Tájékoztatom a jó hírről a gyergyói kollégákat” – írta, és azonnal tettek mezejére lépett. Ezt mi sem igazolja jobban, mint ami ezután történt.
Folytatás a Dévai gyerekek menüben.
|
|
Összegző |
|
2011.08.23. 17:33 |
„Ha bölcs vagy, így imádkozol: „Uram, kire van most szükségem?”, és: „Ki az, akinek segítenem kell?” Az első kérdéshez alázat kell, a másodikhoz önzetlenség. Bármi elérhető, nincs semmilyen határ, amikor az emberek nem azzal törődnek, hogy kié lesz az érdem az elért eredményért.” (Mai IGE 2011.08.13.)
2010. decemberében született a gondolat, egy Nagymaroson megrendezett jótékonysági hangversenyen. Mi lenne, ha - az akkor még csak tervezési szakaszban lévő – dévai gyerekek nyári táborát egy jótékonysági koncerttel zárnánk? És ezt olyan módon tennénk különlegessé, hogy a fellépő művészekkel együtt a gyerekek is színpadra állnának.
Folytatás a Dévai gyerekek menüpontban.
|
|
Mi tetszett legjobban a sződligeti táborban? 2011.08.05-14. |
|
2011.08.15. 20:51 |
Kedves meglepetéssel készültek dévai vendégeink, melyet a búcsúesten adtak át nekünk. Kaptunk többek között egy könyvet, melybe minden gyermek és a nevelők is beírták válaszukat a címben szereplő kérdésre.
Sajnos a könyv mérete túl nagy ahhoz, hogy a kézzel írt szöveget olvashatóan bemásoljuk, de a bejegyzéseket többek kérésére itt közzé tesszük:
|
|
Miben segíthetnénk? |
|
2011.08.04. 18:13 |
Gyakran hangzik el a kérdés, ismerős és ismeretlen emberek egyaránt hívnak telefonon, segíteni szeretnének. Mire van még szükségünk? Hála a sok felajánlásnak mára már tényleg csak néhány dolog hiányzik, melyekkel együtt teljes lehet a dévai gyerekek nyári tábora. Ha ezekre az „apróságokra” is kapunk még felajánlást, akkor nagyon nagy esélyünk van arra, hogy rendezvényünket példaértékkel állíthatjuk mindazok elé, akik jótékonysági akciókat szerveznek, abban részt vesznek. A mai napig ugyanis költségként csupán a gyerekeket Déváról-Sződligetre és visszaszállító autóbusz (az alapítvány saját járműve) üzemanyagköltsége az egyetlen, amit ki kell fizetnünk.
|
|
Belépő- és támogató jegyek kaphatók! |
|
2011.08.01. 14:49 |
Már kaphatók belépő- és támogató jegyek a 2011. augusztus 12.-i jótékonysági koncertre, melynek teljes bevétele a Dévai Szent Ferenc Alapítvány támogatja.
A jegyek megvásárolhatók a szervezőknél, önkéntes segítőinknél, a Tourinform Váci irodájában, illetve a koncert napján, a helyszínen.
Érdeklődni lehet: judit@kurdiessoos.hu; tel: 06-30-9383807
|
|
Jótékonysági koncert a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára |
|
2011.07.26. 17:20 |
A plakát letölthető pdf formátumban.
|
|
|