A ’70-es évek vége, a ’80-as évek eleje. Álmos kispolgári légkör. Kicsiny, de összetartó közösség. Tanácsi rendszer. Tanácstagokkal, Végrehajtó Bizottsággal (VB.), Tanácselnök elvtárssal. Ment minden a maga rendje szerint. Nem voltak botrányok, hangoskodás. A kisebb nagyobb mutyik a háttérben zajlottak. Igazából nem zavart senkit. Talán, mert nem tudott róla senki. Mindenki azt gondolta; elöljáróinknak pont annyija van, amennyit megérdemelnek. Tehát amije van, azt megérdemli, hiszen Ő az elöljáró. A Népi demokrácia helyi képviselője, és letéteményese.

Úgy hívják Őt; Schrőck István.

Ebből az időből származó egyetlen hangosabb botrány, talán az ingyen telek kérdése volt, hiszen a „Schrőck-Birodalom” megalapozója az Arany János utcai telek volt. A község akkori döntéshozói úgy gondolták, tanácselnökük megérdemli az ingyen telket. Meg is kapta, el is fogadta. Volt is ebből ribillió. No, nem helyben, hanem a megyei pártbizottságon.

Ez a vihar is elsimult, a Schrőck-Birodalom alapjait lerakták. Minden csordogált a maga medrében.

Schrőck Istvánék fejéből akkor pattant ki a szikra, hogy valahogyan ki kellene zökkenteni ezt a települést a nyugalmából. Az ötlet az volt, hogy egy másik községet ragasszanak, az akkoriban a Határ úttal végződő Sződligethez.

Az sem volt akadály, hogy ez a terület már egy másik településhez – történetesen Váchoz – tartozik. Hogyan lett ebből Sződliget? Számomra mindezt máig homály fedi. Az érintettek azonban pontosan tudják.

Megpezsdült az élet. Osztották a telkeket. Hordták a sódert. Apropó sóder. Újabb szikra. A Duna-parton építsünk Jacht kikötőt. Így az elsődleges célpontot – a hatalmas sóder kincs kitermelése – nagyszerűen elfedte, a Duna-part fejlesztése néven elhíresült – azóta is tartó – őrület.

Ment a sóder ki tudja hová, és mennyiért? Nem nézte, nem számolta senki, hová lett az irgalmatlan mennyiségű folyami kavics. Igaz, túl messzire nem kellett vinni, hiszen rohamléptekkel beépítették, az árvízi nagymeder néven elhíresült – Rezeda utca, Akácos út között elterülő – részt is.

Schrőck István pontosan tudta, milyen veszélyekkel jár mindez, hiszen itt született a településen, jó nagy árvizek is voltak, tehát ismerte a (víz)járást.

A víz az ’50-es, ’60-as években, feljött egészen a Jókai utcáig. A gát annak idején, a Dunai fasoron volt. Igaz, akkor még nem volt Újtelep, és a Jókai utcától a Duna felé csak nyaralók voltak. Hiszen kinek jutott volna eszébe, hullámtérbe házat építeni.

Ezt követően száraz évek jöttek. Benépesült az Újtelep, a Barackos. A sóder elfogyott, az egész Duna-part a Schrőck-Birodalom része lett, igaz csak a háttérből, hiszen a kirakatban az a Házmester Kft. volt, amelyiknek a tulajdonosa idővel Tömör György lett. Az sem zavart senkit, hogy Tömör György ebben az időben képviselő is volt.

Ekkor kezdődött Sződligeten a spontán privatizáció. Ez már a ’90-es évek. A rendszerváltozatlanság ideje. A megbukott budapesti világkiállítás időszaka. Ekkor lett Schrőck István tanácselnök elvtársból, Schrőck István polgármester úr. Na persze csak úgy, és annyira, ahogyan a kutyából lesz a szalonna.

Evés közben jön meg az étvágy.

A folytatás holnap következik....

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés