Erdélyi utunkról szóló napi beszámolóinkat elsősorban azok kedvéért készítettük, akik adományaikkal segítettek néhány szomorú sorsú gyermek mindennapjait derűsebbé, kényelmesebbé tenni. A figyelemfelkeltés nem a mi kettőnk munkájára irányult, hanem arra a szűkségre, ahol minden segítő kéz, támogatás elkél. Számos tragédia árnyékolja be hétköznapjainkat – gondoljunk csak a legutóbbi árvízi katasztrófára -, és sajnos mindenki talál a közvetlen környezetében is olyan embereket, családokat, ahol bőven elkél a segítség. Nem kell tehát messze menni, ha segíteni szeretnénk.

Gábor és én gondolkodás nélkül mondtunk igent egy interneten közzétett kérésre, bár akkor még nem tudtuk, hogy tejesítéséhez egészen Déváig kell utaznunk. Amikor Éva megírta, miről is van szó, nem estünk kétségbe, sőt inkább örültünk annak a lehetőségnek, hogy kapcsolatba kerülhetünk az alapítvánnyal és a magunk szerény módján segíthetünk a dévai otthonban élő gyermekeknek.

Erdély számos helyén gyermekotthonokat működtet a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, ahol Böjte Csaba ferences szerzetes és az alapítvány munkatársai nem egyszerűen az éhezéstől, nyomortól mentik meg a gyermekeket. Sokkal többről van itt szó. Nemzetet nevelnek, távol a hazától. Teszik mindezt az Isteni Gondviselésben és általa a jó szándékú emberek segítőkészségében bízva.

Hála az égnek sok jószívű ember van, bizonyítja ezt többek között az is, hogy már most meg tudnánk tölteni újra egy teherautót azokkal az adományokkal, amelyek az elmúlt néhány napban érkeztek (szőnyeg, padlóburkoló járólap, egy könyvtárnyi könyv, stb.). Ezekkel terveink szerint késő ősszel indulunk útnak.

Augusztusi utunk utolsó napján, illetve a hazafelé vezető úton készült képekkel szeretnénk a dévai otthon kis lakóinak köszönetét tolmácsolni mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárulását adta.

Sződliget, 2010. augusztus 25.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés