A munkálatok folytatódtak, a festők rendkívüli iramot diktáltak saját maguknak. Ma már a nagyszobát kellett kipakolnunk, és miután megvásároltuk a helyi barkácsboltban a még szükséges felszereléseket a fiúk hozzáfogtak a padló szegélyléceinek kijavításához, illetve a villanyszerelési munkákhoz. Ez utóbbi olyan jól sikerült, hogy azóta a lakásban nincs áram... ez persze a rendkívül régi, rossz biztosítékok és nem a kókányolás eredménye.

Az ebéd némi derültséget keltett különösen az egész nap keményen robotoló férfiak körében: a bablevest ugyanis kakaós tészta (!) követte. Megették. Kellett is az energia, hiszen Éva nevelő szigorú velünk is nem csak a gyerekeknek osztotta be az idejét. Utasítása szerint csak délelőtt van munka, ezért délután kirándultunk. Éva állítása, miszerint a várba felvezető gyalogút csak egy kellemes kis túra lesz, hagyott némi kételyt mindannyiunkban, főleg, amikor az utca végébe érve felnéztünk az előttünk tornyosuló sziklára. A teljes csapat becsületére legyen mondva, mindannyian felmásztunk és persze nem bántuk meg, a csodálatos kilátás mindenért kárpótolt.

Nem panaszkodhatunk arra, hogy unalmas lenne az életünk itt a Dévai otthonban, hiszen éppen csak hazaértünk, alig volt időnk átöltözni és már hívott is a harang a szentmisére. Nehéz arról beszélnem, hogy milyen érzés itt, Erdély szívében egy apró kis középkori templom padján ülve hallgatni a csengő magyar hangon prédikáló papot, aki Szent István kapcsán éppen arról beszél, milyen fontos a nemzet, és ennek legapróbb magvai, a jövő, a gyerekek magyarságtudatának a megerősítése. Számomra rendkívül megható, amikor a mise végén elhangzik a Magyar Himnusz, majd a Székely Himnusz (így volt például múlt hónapban a Szent István Bazilikában is), de arra nincsenek szavaim, milyen érzés volt mindennek itt, Erdélyben részesévé válni.

Mise és a vacsora után gyerekek nyüzsgő tömege fogadott bennünket az udvaron. Már tegnap is néhányan ismerősként üdvözöltek bennünket, mára azonban kivétel nélkül mindannyian régi barátként szaladtak hozzánk. Tegnap este megmutattam nekik a laptopomon a még júniusban itt készített fotókat, ma persze már a tegnap este készült képeket akarták látni. Nem esett nehezemre teljesíteni a kérésüket.

Gábornak kicsit fennakadt a szeme, amikor megjelent Sanyika, aki egy görkorcsolyán és fején  Gábor fexeléshez használt védőszemüvegében húzott el előttünk. A gyerekek felfedezték, hogy a felújítás alatt lévő lakáson nincs bejárati ajtó, vannak viszont fantasztikusan érdekes szerszámokkal teli ládák!

Mindezt elmondani lehetetlen, beszéljenek helyettünk a tegnapi városnézésről és a mai kalandokról a képek.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés