A Polip. 3. rész
Soós Gábor 2010.10.06. 13:46
2008-ban…
…a módszerek nem változtak. A Tiszta Forrás, és Juhász folyamatosan fogást keresett a Bábiné vezette képviselő-testületen. Volt is mit keresgélnie, hiszen ez a csapat hibát-hibára halmozott, és valami elképesztő hozzá nem értésről adott tanúbizonyságot.
Ekkor jött a sok vihart kavart élelmiszer-közbeszerzés. Az igazság bajnokai kivont lángoló karddal rohantak végig Sződliget érintett vállalkozóin, figyelmeztetve őket a közeledő veszélyre. Hozzátartozik a történethez, hogy a képviselő-testületnek lett volna lehetősége arra, hogy olyan kiírást szerkesszen, mely továbbra is biztosítja az eddig jól bevált rendszer működését, és a helyi étkeztetés nyersanyagait, az önkormányzat továbbra is a helyi kereskedőktől vásárolja. Nem így történt.
Lett is ribillió, amikor a húst szállító cég autójából, nem megfelelő húsárukerült elő. A hús nem volt büdös, és nemhogy a gyerekek elé, de még a konyhába sem került be, mivel nem vették át. A beszállító elnézést kért, és természetesen kicserélte a jogosan reklamált húst. Szinte abban pillanatban beírások özöne lepte el a Tiszta Forrás által üzemeltetett webes felületet, melyek között fellehetőek voltak a ”romlott hússal mérgezik a gyermekeinket…” jellegű beírások is. Nosza, máris támadásba lendült a gépezet. Juhász követelte, hogy az élelmiszer beszerzés szerződését tegyék nyilvánossá a település hivatalos web oldalán. Azt nem tudom, hogy Juhász Béla tudta – tudja – e, hogy a szodliget.hu internetes oldal nem az önkormányzat hivatalos felülete, hírközlő, tájékoztató eszköze. Ez egy információs oldal. Sem több, sem kevesebb. Tehát nem is kell rajta közzétenni semmit, bár nem is tiltja semmi, hogy bármilyen önkormányzati eseményt, vagy jegyzőkönyvet, esetleg szerződést közzétegyenek rajta. Mégis megismétlődött a 2006-os eset. Juhász Béla Róbert minden lehetőséget megragadott arra, - internet, szórólap, lakossági fórum – hogy közzétegye „tévedhetetlen ítéletét”; a jegyző ismét törvényt sértett!
Az ügyből feljelentés lett, a feljelentésből rendőrségi nyomozás, a nyomozásból ügyészségi vádemelés, a vádemelésből bírósági tárgyalás.
2010. szeptember 9-re…
…szólt az idézés, Juhász Béla Róbert vádlott részére, a Dunakeszi Városi Bíróság tárgyalótermébe. A sértett, és a vádlott megjelent. A sértett tanúja előre bejelentette távolmaradását. Mivel a vádlott nem tudta beidézése okát, a bíró iratismertetéssel kezdte. Ezt követően Juhász Béla Róbert közölte, hogy ügyvédre van szüksége. A bíróság a tárgyalást október végére elnapolta. A tárgyalás nyilvános volt. Az önkormányzati választások időpontja 2010. október 3-a volt. A megválasztott polgármester Juhász Béla Róbert. Ezúttal sikerült! Ügyes!
Október végén, már Sződliget polgármesteri tisztségét betöltve, áll a bíróság elé vádlottként Juhász Béla Róbert. Az ügy e tisztség betöltését nem érinti, hiszen a rágalmazást, nem ebben a jogkörben – polgármester – követte el.
Tehát összefoglalva:
2006-ban becsületsértés. 2006-ban tárgyalás.
2008-ban rágalmazás, 2010-ben tárgyalás.
2010.október 3. polgármester: Juhász Béla Róbert
A folytatás holnap...
|