2. Hírlevél
2012.05.13. 17:07
A Dévai Szent Ferenc Alapítványnál nevelkedő gyermekek sződligeti nyári táborával kapcsolatban második hírlevelünkkel jelentkezünk.
Ezúttal a „szállásadó” családok, illetve erre a feladatra jelentkezők részéről gyakran feltett kérdésekre igyekszünk választ adni:
- Szeretnénk gyermeket fogadni. Mi a konkrét feladat?
A családban elhelyezett gyermeknek szállást, étkezést biztosítani. Első este: július 20. (péntek), utolsó itt töltött éjszaka: július 28. (szombat).
Gondoskodni arról, hogy a gyermek a közös programokon (az előre meghatározott időben és helyszínen) megjelenjen, szükség esetén elkísérni a gyülekező helyére, illetve a program végén érte jönni.
- A nálunk elhelyezett gyermek(ek) napközbeni programjáról, szórakoztatásukról nekünk kell gondoskodni?
Nem. Napközben, mint minden hagyományos táborban, a gyerekek közös, szervezett programokon vesznek részt.
- A családunknak lesz arra lehetősége, hogy közös programot szervezzen a nálunk elszállásolt gyermekkel?
Igen. A tavalyi tapasztalatok alapján, idén lazább szerkezetű programtervezetet, kevesebb időt igénybe vevő közös elfoglaltságot tervezünk. Több napon is lesz szabad a délelőtt, vagy éppen a délután. 1-2 olyan nap is lesz (elsősorban hétvégén), amikor közös programot nem tervezünk, a családok számára egész nap „szabad foglalkozás”.
- A közös programokon kötelező részt venni a gyerekeknek?
Igen. Ez egy klasszikus értelemben vett nyári tábor, ahol a résztvevő gyermekek közös programokon vesznek részt. Ennek meghatározó része lesz a jótékonysági koncertre való felkészülés, a gyerekeknek próbák lesznek (zenei tábor!).
- Napközben egyáltalán nem lehetünk együtt a gyerekekkel?
De igen! A közös programok nagy részét úgy szervezzük, hogy azokon a gyermekeket befogadó szülők, családok apraja-nagyja részt vehet. Kérjük, és igényeljük is a jelenlétet, hiszen segítő kezekre, felügyeletre szükség lesz. Csupán néhány olyan program lesz, ahol a létszám korlátok miatt a „saját gyerekeink” nem tudnak részt venni, a felnőttekre pedig nem lesz szükség (pl. a Dunakaland Alapítvány fél napos kalandparkos programja).
- Milyen korú és nemű gyermekeket fogunk „kapni”? Lehet „válogatni”?
Nincs mosolyalbum, melyből válogatni lehetne. Természetesen igyekszünk figyelembe venni azokat a jogos igényeket, melyek a saját gyermekek korához és neméhez szeretnék igazítani a vendég gyermek kiválasztását. A tábor előtt, közös megbeszélésen egyeztetünk, melyik gyermek, melyik családhoz kerül. Az autóbusz érkezésekor a családok már név szerint tudni fogják, kit várnak az otthonukba.
Minden jelentkező családdal személyesen is felvesszük a kapcsolatot, hogy lehetőség legyen az összes felmerülő kérdést megbeszélni. A tábor előtt még két közös egyeztető megbeszélést tervezünk, melyek időpontjáról előzetesen értesítést küldünk minden érintettnek.
Továbbra is várjuk érdeklődésüket és jelentkezésüket:
Kurdi Judit és Soós Gábor
2133 Sződliget, Vörösmarty u. 31.
Tel: 06-30-9383807
e-mail: judit@kurdiessoos.hu
web: www.soosgabor.gportal.hu
|