A Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiba sok-sok adományt juttattunk már el. Minden alkalommal elmondjuk, hogy mi a Pest megyei Sződligetről érkeztünk, de a támogatók köre igen széles: Dunakeszitől, Gödön, Vácon, Telkin, Budapesten, Ürömön, Kaposváron, Sopronon át Vámosmikoláig nagyon sok településről érkeznek felajánlások. Igyekszünk az otthonokban élők köszönetét, háláját továbbítani az adományozók felé, és szeretnénk, ha a fotókon keresztül mindannyian bepillantást nyerhetnének, hova is kerül mindaz, amit ránk bíztak.
Most Gyergyószentmiklóst, a szeptemberben megnyílt új otthont mutatjuk be. A Szent Anna Bentlakó Otthon indulásához Böjte Csaba atya júliusban, Sződligeten tartott szentmiséjén gyűjtött először, melyet hála a rengeteg önzetlen támogatónak a sződligeti nyári tábor és jótékonysági koncert bevételével ki tudtunk egészíteni. Az otthon indulását rengeteg bútorral, használati tárggyal, eszközzel segítették mindazok, akiknek adományait őszi útjaink során eljuttattunk Székelyföldre.
Most egy képes összefoglalót készítettünk. Egy videót, melyen a gyergyószentmiklósi otthon vezetőjének bemutatójából betekintést nyerhetünk abba, hogyan működik az alapítvány, hogyan épül fel és indul el egy új otthon, hogyan népesítik be a gyermekek. A videón Orsi őszintén elismeri, komoly aggodalmai voltak, honnan lesz meg minden, ami az induláshoz és a működéshez szükséges. Bizonytalan volt, mindaddig, míg Csaba testvér magával nem hozta Sződligetre. Itt kezdődött minden...
Sok szeretettel ajánljuk kedves figyelmükbe a kis filmet, melyen a gyergyói házról készült képek mellett feltűnnek más otthonokban (Déva, Tudnádfürdő, Kászon, Dózsa György, Oroszhegy, Nagyszalonta) élő gyermekekről készült fotók is, valamint néhány rövid úti film decemberi utunkról a Hargitán.
A film megtekinthető itt.
Böjte Csaba atyának meglepetést szerettünk volna szerezni a filmmel, de neki sikerült minket meglepnie. A ház "megszületésének" körülményeiről szóló információkkal, valamint minden támogatóhoz intézett kedves köszönő szavaival kiegészítve megjelentette a filmet az alapítvány weboldalán:
Kedves Judit és Gábor!
Köszönjük Nektek a sok-sok fáradozást,
A cipekedést, a hosszú utazást.
A csoda szünet nélkül működik,
A Lélek szól, csak meg kell hallani.
Köszönjük az úti beszámolót, a sok-sok fotót,
A szép zenét, az egyszerű, öszínte szót,
Jó volt hallgatni a házvezető fiatalasszonyt
Ahogy lélekben Sződligettel összekapcsolódott.
Isten útjait kifürkészhetetlennek tartjuk,
Pedig Ő az emberi lelkekben dolgozik,
Szent Ferenc székely.magyar fia
Ő az, aki ezt a világon a legjobban tudja.
Áldja meg az Isten minden további lépését,
Szeretetét, derújét, hitét és lelkesedését,
Alázatos szerénységét, mélységes békéjét
Köszönjük, hogy világit nekünk fáklyaként!
B.G.