„Jézus közénk jött, és életével válaszolt azokra a kérdésekre, melyeket az emberiség feltett neki. Hiszem, hogy ha most, kétezer év elteltével a Nagy Isten a fiát elküldené a Földre, hogy választ adjon az emberiség nagy kérdéseire, Jézus ma is emberré lenne, és ugyanúgy élné a maga názáreti csendes életét. Azt gondolom, hogy Jézus nem hiába mondja, hogy én vagyok az út. Ez az az út, amit nektek mutatott. A boldoggá levésnek, a mennyek országába való eljutásnak ez az útja. Merd te is a magad názáreti otthonát felépíteni. Merj a szülőföldeden, szeretteid körében, becsületes munkával a természethez közeli állapotban boldog lenni. Én azt gondolom, ha az emberiség, mindannyian ezt a célt tűznénk magunk elé, akkor magától oldódnának meg a gazdasági krízisek, a háborús konfliktusok, és minden más. Ez az az út, ez az életforma, amire bennünket Isten megteremtett. Jézus Krisztus azt mondja, hogy azt szeretném, hogy az én örömöm a ti örömötök legyen, és örömötök teljes legyen. [...]

Jézus Karácsony estén, amikor megszületett, dönthetett volna úgy is, hogy világsztár lesz, vagy dicsőséges hadvezér, hiszen ő írta a forgatókönyveket. Ő magának ezt a csendes názáreti életformát írta elő.

Vajon neked, nekem akar Isten más jellegű forgatókönyvet írni? Vajon nem a hiúság, nagyravágyás, önzés vagy valamilyen más űr az, ami sokszor sarkall bennünket arra, hogy letérjünk, hogy kitörjünk a magunk názáreti életéből? És akkor aztán talán egyedül, családunkat, gyermekeinket hátra hagyva, szülőföldünkről megfeledkezve talán egy nemzetközi cégnek a szekerét taszítva, a világ valamelyik sarkán lihegjünk. Akkor aztán, mivel nem kapunk elég szeretetet, törődést, kiöltözünk, kifessük magunkat és mindenféle lim-lommal teleaggatjuk magunkat, hogy hátha jobban fognak szeretni és észrevesznek. Azt hisszük ez az élet?

A Szentírás nem részletezi ezt a názáreti csendes életet, de tudjuk, hogy ez valóság volt. Képzeljük magunk elé, hogy szegény idős nagymama, Szent Anna imádkozik. Hozza haza a Mennyei Atya az ő drága kis unokáját, leányát, vejét. És képzeljük el, hogy híre kel, hogy jön a kis Jézus haza. Milyen izgatott örömmel szalad Szent Anna a kis házának kapujához. Próbáljuk látni azt a reszkető kezű, ráncos arcú öregasszonyt, ahogy átöleli a Világmindenség Urát. A nagymama a kis unokát. [...]

Szent Anna hazaimádkozta az ő drága unokáját!

[...] Ebben az elmélkedésben a kedves testvéreket arra bíztatnám és buzdítanám, hogy gondolkozzanak el ezen. Vajon neked megvan-e a magad názáreti kis otthonod? Hogy érzed magad benne? Vajon te össze tudod szedni a családod? A szülőföldeden élsz? Örömödet leled a mindennapi, becsületes, kétkezi munkádban? Milyen viszonyod van a természettel? A fákkal, a növényekkel, kis patakkal? Nem vágysz arra, hogy ott csobogjon valahol a házad környékén egy? Hogy reggel arra ébredj, hogy a szobádat betölti a friss rózsa illata, ami a kinyitott ablakod előtt illatozik?

Názáreti csendes élet. Adná az Isten, hogy a szívünkben felfakadna ez a vágy, beöltené a szívünket, örömmel, fénnyel töltené el az életünket a magunk názáreti élete. Ez az élet egyenes út a mennyek országába. És én hiszem, hogy valahol a mennyek országa sem egyéb, mint ennek a csendes názáreti életnek az egyenes folytatása.”

„ Azt gondolom, hogy a mai világ egyik legnagyobb vesztese a család. Könnyen elengedjük egymás kezét, könnyen elszakadunk, elsodródunk egymástól. Oda se figyelünk, és csúfokat mondunk egymásról. Régen, ha egy nőről egy férfi jelenlétében rosszat mondtak, az kihívta a másikat párbajra.[...]

Máskor, ha valaki rosszat mondott a te családodról, vért ontottál. Most te mondasz rosszat a te feleségedről, anyósodról, gyermekedről? Viccesen, de mondod, nem? Ne legyen ez így! Döntsük el, hogy az én feleségem számomra szent, és aki rosszat mond róla, azzal meggyűlik a bajom.

Valahogy úgy érzem, hogy egy nagy kecsappal leöntötték a mai társadalmat, folyik mindenkin a nyafogás, leszólás, cinikus megjegyzések. Ott van rajtunk, ragadunk, és akaratunk ellenére is átvesszük. A mai világban olyan magától értetődő, természetes dolog, hogy szidjuk a férjünket, szidjuk az egyházat, a társadalmat, szidunk tanárokat, orvosokat, papokat. Mindenkiről folyik a kecsap, ragadunk. Nem! Én hiszem, hogy vannak becsületes orvosok. Igen, találkoztam sok becsületes orvossal. És azt is hiszem, hogy nem minden pap pedofil. Nem! Vannak igenis nagyon szent életű, nagyszerű emberek, ismerek több olyan papot, aki előtt meghajtom a fejemet. Tanárok is vannak, akik komolyan veszik az órát és akarnak becsületesen dolgozni. És nagyon sok nagyszerű édesanya, nagymama, nagyszülő is van a földön. Ne hagyjuk, hogy ez a mai mentalitás mindent bekenjen, besározzon, bemocskoljon. Vannak szent dolgok számunkra, amikhez ragaszkodunk, amik fontosak. Ezek közül az első és legfontosabb a család.[...]

Adná az Isten, hogy családjaink a Szent Család példájára megújuljanak. Én hiszem, hogy van boldogság ezen a földön, és azt is hiszem, hogy a boldogsághoz vezető utat a mi Urunk, Jézus Krisztus mutatta meg a maga názáreti egyszerű életével.[...]

Azt gondolom, hogy mindannyian arra születtünk, hogy családban éljünk. Hogy egy szerzetesi családban vagy egy test és vér szerelemből szövődött családban, azt mindenkinek magának kell eldöntenie. De minden egyes kis pataknak bele kell torkolnia a nagy folyóba, mert ez az élet célja. Tartoznod kell valahova. Egyedül csak sodródó falevél vagy, értelmetlen, céltalan lény. Keresd a helyedet az életben. Találd meg akár egy szerzetesi közösségben, akár egy fizikai családban, de mindenképpen legyen neked családod, akiket szerethetsz, akik hozzád tartoznak, akik téged elfogadnak, akik számára Te mindennél drágábba vagy. Ámen!”

„Jézus Krisztus az édesanyjával hazamegy. A szülőföldjére. És ott éli le az életét.

Érdemes azon elgondolkodni, hogy vajon én otthon vagyok-e? Otthon érzem-e magamat? Milyen szálak kötnek az én drága szülőföldemhez?

Nagyon sokfelé jártam a világban, és azt láttam, hogy az emberek boldogulnak bárhol. [...] Hiába él 40-50 éve a világ túlsó oldalán, nem bír gyökeret verni. Isten az emberbe szülőföld iránti szeretet olyan mélyen beleírta, akárcsak a vér szerinti szeretteink iránti vágyat. Nem lehet azt onnan kioperálni.

Árva gyerekeket nevelek és velük beszélgettünk, mit jelent a szülőföld. A legtöbb gyerek nagyon elhagyott helyekről jön. Szegény, nyomorult vidékről, meggyalázott földről. Ha hiszik, ha nem, mindenki olyan nagy szeretettel, lelkesedéssel beszélt az ő is falujáról, városáról, arról a bányásztelepről, kohóktól bemocskolt földről. Számukra az a szülőföld.

Azt gondolom, hogy mernünk kell vállalni az identitásunkat.[...]

Adná az Isten, hogy az én szívemben felfakadjon Jézus Krisztus példájára a magam szülőföldje iránti ragaszkodás. Isten szép ajándéka. Ő ültette ezt a vágyat bele a szívembe. Merjem megélni.

Sokszor elmegyek és gyermekkorom helyein, ahol felnőttem, egyet sétálok. Érzem, hogy olyan végtelen béke, nyugalom tölti el szívemet, öröm, hogy kicsordul a könny a szememből. Mert jó dolog ott lenni, ahová Isten helyezett. Jó dolog, valahol ezen a földön otthon lenni. Itthon vagyok és teszem, amit tennem kell. Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel.

Otthon érzed itt magadat ezen a földön?

[...]Én nagyon szeretném, hogy a Kárpát-medencéből egy tündérkert legyen. Ha az ember körülnéz és azt látja, hogy nagyon mocskos az a ház, amiben lakik, három dolgot tehet. Az egyik, hogy fogja a batyuját, és messzire menekül. Nagyon sokan ezt teszik. Orvosok, tanárok kiözönlenek a Kárpát-medencéből, mert itt rendetlenség van. Sokkal szebb külföldön, a táj, a vidék, az emberek rendezettebbek.

Aztán van egy réteg, aki a fejét a homokba dugja és megpróbálja nem észrevenni, hogy mi van körülötte. Ez a sturcc politika.

A legméltóbb az emberhez, ha nekiáll és szembenéz a valósággal. Van gaz elég, itt a Kárpát-medencében, rendetlenség, mocsok. Álljunk neki takarítani![...]

Úgy látom, nagyon sok a baj a Kárpát-medencében. Nagyon sok ember megijed, panaszkodik. Hogy a világra, a mi földünkre milyen jövő vár, nem tudom. Egy dolog biztos, ha mernénk megtérni, ha mernénk megszentelni környezetünket, akkor előfelé lehet menekülni. Merjük meghirdetni azt, hogy igen, szeretnénk, hogy a mi drága Kárpát-medencénk tündérkert legyen. Tegyünk meg mindent azért, hogy tényleg szebb legyen ez a Kárpát-medence. Hogy a gyermekink, a felnövekvő unokáink ne elmeneküljenek innen, hanem jól érezzék magukat.

Szülőföld. Szülőföld iránti szeretet. Nagyon nagy kérdések testvéreim. Te mit teszel? Megteszel mindent, hogy jól érezd magad őseid földjén? Megteszel mindent, hogy gyermeked, unokád itthon maradjon? Magáénak érezze a szülőföldet?

Hány ember becsmérli a mi szülőföldünket? Ilyenkor tőr járja át a szívemet! Rászólok a másikra: hallgass! Ha nem tudsz egy tő rózsát elültetni, akkor legalább ne ócsárold ezt a földet! Rajtunk múlik. Ha egy millió ember úgy dönt, hogy itt tündérkert lesz, akkor az lesz! Ha azt mondjuk, hogy nem szép ez a vidék, ez a föld, akkor földönfutók lesznek a gyermekeink és mint leszakadt leveleket fogja őket sodorni a szél.

Nekünk, Kárpát-medencei magyaroknak adja meg a jó Isten a drága szülőföldünk iránti tiszteletet, szeretetet, hogy jól érezzük őseink földjén magunkat. Ott, ahol őseink sírjaink domborulnak, ott legyen nekünk az otthonunk.”

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2011.12.04. 13:02 Bgabor1016X Hálás köszönet a profi minőségű felvételért és rövid összefoglalásért! Nagyon várjuk a teljes hanganyagot is! Jézus áldjon benneteket! B.Gábor Vámosmikola