Aktuális : Zsuzsa néni kötőtűi és a piros almák |
Zsuzsa néni kötőtűi és a piros almák
2013.11.25. 19:07
Valahogy úgy kezdődött, mint egy mese: békebeli idillben, nagyanyó ringatózik kényelmes hintaszékében, a lágyan duruzsoló kandalló mellett. Kezében piros gombos végű kötőtűk mozognak fel-le, ütemesen hurkolva egymásba a tekergő gombolyagról leszaladó fonalat. A szorgalmas munka eredménye a mesében egy végtelen hosszúságú sál, vagy harisnya.
Nos, ezúttal csak a képzeletem ragadott magával, hiszen Zsuzsa néni nem békebeli nagyanyó, hanem egy modernkori, nagyvárosi néni. Nyitott szemmel jár-kel a világban, és így hallott Böjte Csabáról, a ferences szerzetes munkájáról, és az ő árva gyerekeiről. Csak röviden törte a fejét, miben tudna segíteni, gyorsan megszületett az ötlet: a sok korábban megmaradt fonalból nekiállt sapkákat kötni. Aztán ahogy a munka haladt, a nyersanyag fogyott, így újabb feldolgozandó pamut után kellett nézni. Felhívta ismerőseit, mindenkitől összeszedett annyi fonalat, amennyit csak tudott, és csak kötött-kötött szorgalmasan. Az eredmény négy nagy zsák kötött sapka lett. Ekkor történt egy kis fennakadás, mert Zsuzsa néni nem tudta, hogyan juttathatná el mindezt a gyerekeknek Erdélybe. Keresgélt az interneten, telefonált, elment a postára is, ahol azonban olyan árat mondtak a csomagküldés díjaként, ami számára vállalhatatlan volt. Elment még a Budapesti Nagycsarnokba is, ahol éppen Székely napokat tartottak. Megszólította az első székely ruhás eladót, és talán ő volt a legjobban meglepődve, amikor segítségre talált: megkapta Gábor nevét és telefonszámát.
Gábor mindezt már a néni budapesti lakásban tudta meg, amikor elment a sapkákért, és mi elmeséltük a gyerekeknek is, amerre jártunk és ahol a sapkákat szétosztottuk.
És hogyan kerülnek a zsákba, akarom mondani a csomagba piros almák? Ez egy másik történet, ami viszont közös bennük, hogy ez is a szeretetről, az önzetlenségről szól. Kedves barátunk Laci jött hozzánk, erősen főtt a feje, mert a család birtokában lévő almáskert roskadásig van almával, de mivel nem sikerült időben vevőt találni rá, a gyümölcs gyorsan romlik, ráadásul a nagy része nem télálló fajta. Hozott is belőle mutatóba, és miközben a gyönyörű piros, lédús, édes almát rágtuk, törtük a fejünket, hogyan lehetne mindezt hasznosítani. Gábor némi szakállsercegtetős töprengés után készen állt a megoldással: Bízzuk a gyerekekre! Mi megkérjük a gyerekeinket, segítsenek leszedni, Csaba testvér gyerekeit pedig arra, hogy segítsenek megenni!
Így lett. Büszkék vagyunk gyerekeinkre, és barátaikra, akik első szóra jöttek és leszedtek nagyjából 600 kg almát, amit az erdélyi napközik gyerekei óriási örömmel fogadtak.
Amikor Felsősófalván a napközi vezetője, a gyerekek imádott Manyi nénije kikísért minket a kapuhoz, még visszafordultam és a látványt, bár lefotózni a korai szürkület miatt már nem tudtam, elhoztam mindenkinek: A gyerekek az udvaron szétszóródva, fejükön az új sapkákkal, mindkét kezükkel egy-egy nagy piros almát tömtek a szájukba, csak a hangos harsogtatásuk hallatszott. Ez a kép minden köszönetnél többet mondott.
Lehet, hogy ezek az adományok csupán apróságok. De akik adták, mindenüket adták: a szeretetüket.
Ezután leült szemben a kincstárral és figyelte, hogy dob a nép pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De aztán jött egy szegény özvegy, s csak két fillért dobott be. Erre odahívta tanítványait, s így szólt hozzájuk: "Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, ami csak szegénységétől telt, egész megélhetését." [Márk 12:41-44]
Fotók: a képtárban, illetve IDE kattintva
|