Áldott Karácsonyt
2012.12.23. 17:01
Idén Karácsonyra is nagyon sok, szeretettel készített ajándékcsomag gyűlt össze, melyeknek egy részét mi vittük el Parajdra, valamint sok apró kis székely faluba. Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, a havazás maró hideggel és éles széllel párosult. Gyergyószárhegyen vártak ránk éjszakai szállással, de Parajd és Székelyudvarhely között olyan hóvihar kerekedett, hogy már nem az volt a kérdés, át tudunk-e kelni a Hargitán, hanem eljutunk-e egyáltalán a hegy innenső felén lévő Oroszhegyre. Az éterben elhalt már mögöttünk a kolozsvári, majd a marosvásárhelyi magyar nyelvű rádióadás. Egyetlen rádióállomás volt fogható, a Mária Rádió csíksomlyói stúdióból közvetített adása. Miközben az utat próbáltuk fürkészni a szélvédőre fagyó csapadékkal küzdő ablaktörlő lapátok között, a rádióhallgatók imakéréseikkel hívták a műsorvezetőt. Egy idős néni is telefonált valamelyik gyergyói falucskából, és kicsit remegős, mégis mosolygós hangon egy verset mondott el. Amíg hallgattuk, megfeledkeztünk kényelmetlenné váló helyzetünkről, a veszélyes útról, rossz időről. Farkaslaka előtt egy kamiont értünk utol. A nagy, lomha jármű egyre lassabban vonszolódott előre a csúszós, havas úton, majd feladta. Megállt előttünk, és mi csupán reméltük, nem csúszik vissza. A szél nagy adagokban havat dobált az útra, és amennyire látható volt, a dombtető előtt egy másik teherautó is megfeneklett. A rádióban ekkor rózsafüzér imádságba kezdtek. Angyalszárnyat kaptunk, mely repített előre, fel a dombtetőre, és még tovább is: az oroszhegyi bekötő utat csupán egyetlen keréknyom jelezte a nagy, egybefüggő hótakaróban. Mire az imádságnak vége lett, megérkeztünk a hegytetőn lévő falucskába, mely csendbe, fehér, puha, bársonyba temetkezett. Aznap éjjel valóban angyalok vigyáztak ránk.
A gyergyói néni által elmondott verssel kívánunk mindenkinek áldott Karácsonyt!
Széllyes Sándor:
Székely Karácsony
Hóba temetkezett csíki havasokon,
Áron – egymagában – fenn a Madarason
– Uram, – fohászkodik – Fiad megszületett,
Karácsony este van… Hogyha megteheted,
Te, aki rendezed ezt a nagyvilágot,
Jutass nekünk is egy kicsi boldogságot.
– Hallottalak, Áron, de nem mondtad kinek?
– A népemnek, Uram, szegény székelyeknek.
Az Úr kicsit hallgat, majd így szól: Áron!
Jókedvemben kaptál… legyen úgy… nem bánom.
De még mielőtt a kérést teljesítem,
Valamit meg kéne magyarázni nekem:
Én a székelyekről hallottam eleget,
Mondtak már rólatok hideget, meleget…
Tudom – hívők vagytok –, sokat imádkoztok,
De szidásomban is világelsők vagytok.
Hallom, magatokat székelynek valljátok,
S kiválasztott népem neveit hordjátok:
Áron, Ábel, Mózes, Dániel és Dávid,
Az egész Biblia – egész Ábrahámig…
Ha jól meggondolom, szinte már úgy vélem,
Hogy Csicsó – Názáreth, s Ditró – Jeruzsálem.
Aztán – ha jól értem – magyar a beszéded,
S mégis a székelyek boldogságát kéred…
Miféle náció, ha a nyelve magyar?
– Ó, Uram, – szólt Áron – a székely is magyar,
Csak egy kicsivel több.
Úgy legalább három vagy négy fokkal.
Ott állt a sok fenyő keményen, vigyázban,
Gyertyák pislákoltak ezer csíki házban,
Megkondult Csíksomlyó máriás harangja,
S szelíd korholással szólott az Úr hangja:
– Jól van, Áron fiam, és most tartsunk rendet:
Ez a „kicsivel több” megmagyaráz mindent.
Én megértettelek, és most érts meg te is:
Kicsivel ezért több a szenvedésetek is.
|