Útinapló
Kurdi Judit 2011.10.18. 16:23
Miért csináljuk? Hogyan bírjuk fizikailag, anyagilag, vagy úgy általában? Nincs jobb dolgunk? Miket láttunk? Hogyan élnek?... folytathatnám a kérdések áradatát, melyeket ismerőseink zúdítanak ránk a Dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal, illetve az alapítványnál nevelkedő gyermekek támogatásával kapcsolatban végzett munkánkról.
Úgy gondoljuk, erre nincs magyarázat, magyrázkodni pedig nem szükséges. Aki átérzi, az megérti a lényeget, számára szükségtelen minden szó. Fenntartás nélkül, csak a célra koncentrálva teszi a jót szűntelenül. Felhívnak ismeretlen emberek, ide hozzák, ránk bízzák adományaikat és ők semmit sem kérdeznek. Nem kérnek igazolást, de ha mégis beszélgetésre kerül a sor, sokszor ők is nagyra nyitják a szemüket: nem gondolták volna...
Mint ahogyan az a Kaposváron élő asszony sem, aki néhány hete felhívta az alapítvány vezetőjét, összegyűjtött vagy 90 nagy doboznyi ruhát, textíliát, és mivel van rá módja, egyéb módon is támogatná az alapítványt: a hozzá közeli malomban megrendelt és kifizet 3 tonna lisztet. El kellene szállítani. Amikor hozzánk jutott a kérés, Gábor felvette a hölggyel a kapcsolatot, akadt némi félreértés. A végén persze kiderült, miből eredt. Ez a jó asszony hallott a Dévai Szent Ferenc Alapítványról, Böjte Csaba atyáról, tudta, hogy Déván működik egy "árvaház". Azt azonban csak Gábortól tudta meg, hogy az alapítvány védőszárnyai alatt összesen mintegy 2200 gyermek él, ebből "csupán" 200-an laknak a dévai otthonban.
Hogyan élnek, mire van szükségük? Sokszor leírtuk már. Most úgy gondoltuk, útinapló formájában adjuk közre tapasztalatainkat. Ismételten nem az a célunk, hogy önmagunkat, vagy a saját tevékenységünket reklámozzuk. Arra se számítson a kedves olvasó, hogy egy klasszikus, szórakoztató, úti élménybeszámolót írtunk a lassan beköszöntő unalmas téli estékre.
Tapasztalások, élmények, benyomások, érzelmek, és mindehhez kapcsolódó gondolatok. Személyes is kicsit. De akit érdekel, az most a mi szemünkön át bepillanthat az alapítvány otthonaiba.
Az írás az útinapló menüpontban olvasható.
Sok szeretettel:
Kurdi Judit és Soós Gábor
|