Augusztus 11. csütörtök
2011.08.11. 21:38
Az IBM Váci gyárában kezdődött a táborozó gyerekek mai napja, ahol gyárlátogatáson vettek részt. A szervezés során kissé aggódtunk, mennyire fogja a különböző korú gyerekeket lekötni mindaz, amit a világhírű cégnél láthatnak, hallhatnak, ezért számunkra is meglepetés volt, hogy nagyon is érdekelte őket, a hazafelé vezető úton büszkén mesélték, mi mindent tudtak meg.
A Kék Duna Otthonban elköltött ebéd után a sződligeti Napközi Otthonos Óvodába mentünk, ahol az óvoda vezetője Fábiánné Marika fogadott bennünket. Az egészen estig tartó foglalkozáson a sütés rejtelmeivel ismerkedtek a gyerekek. Az elkészített sütemények egy részét azonnal elfogyasztották, de jelentős mennyiség maradt a hátralévő napokra is.
Ezúton is köszönjük mindazok segítségét, akik a mai nap programjait lehetővé tették: Merkli Hugónak az IBM gyárlátogatás szervezéséért, a sződligeti óvoda vezetőjének és munkatársainak a lelkes és kitartó segítségükért, a konyha használat biztosításáért, és mindazoknak, akik a sütéshez szükséges alapanyagokkal támogatták a dévai gyerekek sződligeti táborát. Külön köszönet illeti Konfár Ferencné Marikát, aki a gyerekeket bevezette a cukrász mesterség rejtelmeibe.
A mai napról készült FOTÓK.
|