Augusztus 9. kedd
2011.08.09. 21:29
A mai napon is rengeteg élménnyel gazdagodtak a Sződligeten táborozó dévai gyerekek. A tábor 5. napja Felsőgödön kezdődött, ahol Wágnerné Éry Júlia tanárnő szervezésében a Dunakaland Alapítvány munkatársai izgalmas programmal, sárkányhajózással, kötélpályával, ügyességi feladatokkal készültek. A gyerekek még órák múlva is izgatottan mesélték kalandjaikat.
Az ebédet követően, kis pihenő után, próbával folytatódott a program, a sződligeti szabadtéri színpadon, a pénteki jótékonysági koncert helyszínén. A gyerekek együtt próbáltak Kállay Bori művésznővel, Dónusz Katalinnal és tanítványaival.
Juhász Béla polgármester úr is meglátogatta vendégeinket, az általa hozott süteményeket, valamint a Gödi Rétesház felajánlásaként kapott uzsonnát pillanatok alatt felfalták a gyerkőcök.
Este Kászonyi Károly váci önkormányzati képviselő úr meghívásaként, egy váci pizzériában vacsoráztak a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál nevelkedő gyermekek, a Jobbik Váci Alapszervezete vendégeiként.
Minden támogatónak ezúton is köszönjük az önzetlen segítséget!
Délelőtti fotók
Délutáni képek
|