Minden Magyar Embernek!
Soós Gábor 2011.03.04. 17:33
2011. augusztusában tábort szervezünk a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál nevelkedő gyermekek számára. A programot egy jótékonysági koncerttel zárjuk, melynek díszvendége Böjte Csaba ferences szerzetes lesz, a fellépők között pedig szerepelnek az itt táborozó dévai gyerekek is.
Csaba testvér örömmel fogadta és személyes jelenlétéről biztosította kezdeményezésünket. A Déván dolgozó nevelők, illetve az ott önkéntes munkát végző zenetanár már lelkesen készülnek, így nekünk sem maradt más dolgunk, mint a lehető legnagyobb alapossággal és őszinte szeretettel felkészülni a fogadásukra, vendéglátásukra.
Támogatókat, önkéntes segítőket, közreműködőket, szponzorokat keresünk a tervezett program minél tökéletesebb lebonyolítása érdekében. Összeállítottunk egy bemutatkozó anyagot, melyben terveinket, illetve a várt segítségre vonatkozó tudnivalókat részletezzük (lásd: programtervezet.doc).
Mindenki tud segíteni, hiszen ha egyébbel nem is, akkor azzal, hogy a saját kapcsolatrendszerén belül minél szélesebb körben terjeszti felhívásunkat. Akár magánszemélyeknek, cégeknek, lehetséges szponzoroknak továbbítják felhívásunkat, akár a médiában (televízió, sajtó, rádió, helyi hírszolgáltatók, újságok, internetes honlapok, stb.), vagy ismeretségi körükben terjesztik, biztos, hogy eljut azokhoz, akik segíteni tudnak és akarnak.
A felajánlásokat a megadott elérhetőségeken várjuk. A gyermekeknek szállást kínáló családokat kérjük, hogy legkésőbb 2011. március 31.-ig juttassák el jelentkezésüket, az egyéb felajánlásokat folyamatosan, a rendezvény kezdetéig, azaz 2011. augusztus 4-ig fogadjuk.
A felajánlásokat elsősorban e-mailben (judit@kurdiessoos.hu), a csatolt jelentkezési űrlapon kérjük megküldeni.
Bízva segítő támogatásukban, Böjte Csaba gondolatával zárjuk felhívásunkat
„Nagyon jó dolog élni és alkotni! Ha az Isten maga mondaná, hogy nincs túlvilág, és nem tartják számon a szeretetből adott pohár vizet, a jó szót, a lehajló gyöngédséget, a másokért végzett munkát, én akkor is ezen az úton mennék tovább, mert jó dolog jónak lenni, alkotni, a létezés örömét megosztani embertársaiddal. Jó dolog a kis homokból várat építeni, a téglából templomot az Istennek, otthont az embereknek. Jó dolog a földet feltörni, és tarka virágot, hatalmas fákat ültetni csak úgy, hogy legyenek, hogy létükkel tanúskodjanak az élet, a kibontakozás, a folyamatosan mozgásban lévő Isten irántunk való végtelen szeretetéről.”
Szeretettel:
Kurdi Judit és Soós Gábor
Elérhetőségek:
Cím: 2133 Sződliget, Vörösmarty u. 31.
e-mail: judit@kurdiessoos.hu
web: www.soosgabor.gportal.hu (dévai gyerekek menüpont)
tel. Judit: 06-30-9383807
tel. Gábor: 06-30-4653205
|